Hierotheosz Akadémia a Görögkatolikus Ifjúságért! - IFJ-GY-13-C-13387

A megvalósított program közvetlen és közvetett eredményei:
A képzésen résztvevő fiatalok a szervezet munkáját is segíteni tudják a későbbiekben a megszerzett tudás birtokában, ugyanis mind aktív tagjai a közösségünknek. A tréning megtartásával növelhető az elkötelezettségük is a szervezettel szemben, munkamoráljuk jelentősen javulni fog.


Isten pénze – Musical a Szent Atanáz főiskolán

Csodálatos színházi élményben volt részük azoknak, akik december 20-án a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán megtekintették az Isten pénze című musicalt. Zene, tánc, remek rendezői és színészi játék repítette el a nézőket a 19. századi Londonba, ahol a történet játszódik.


Áldott Ünnepeket!

Istentől megáldott, kegyelmekben gazdag Karácsonyi Ünnepeket és Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet kívánunk Önnek és családjának, szeretteinek a Hierotheosz Egyesület Elnöksége, tagsága és valamennyi munkatársa nevében!

Dr. Seszták István
elnök

Ünnepi gondolatként ajánljuk Ady Endre Karácsony című versét:

Ady Endre:
KARÁCSONY

I.

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.


Meghívó

Tolcsvay László - Müller Péter - Müller Péter Sziámi
ISTEN PÉNZE c. előadás Csűri Csaba rendezésében

2013. december 20-án (péntek) este fél 8-kor

A Szent Atanáz Hittudományi Főiskola Dísztermében

Belépés ingyenes!

Az aulában kihelyezésre kerül egy adományláda, amelybe szeretettel várjuk jószívű adományaikat.

Támogatók: Barankovics Alapítvány, Móricz Zsigmond Színház, Hierotheosz Egyesület, Mandala Dalszínház

A meghívója az alábbi linken elérhető:
http://hierotheosz.hu/?q=node/77


Szent Lukács focikupa

2013. december 7-én a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat a fenntartásában működő három gyermekvédelmi központ lakói számára idén is focibajnokságot hirdetett, melynek helyszíne ezúttal a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola és Gimnázium tornacsarnoka volt.

Az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő focikupát Ungvári Sándor, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat szakmai vezetője nyitotta meg, ezután dr. Kruppa Tamás helynök köszöntőjével és közös imával vehették kezdetét a mérkőzések.


Magyar görögkatolikus konferencia Nagyváradon

Nagyvárad- Hatvanöt év után Virgil Bercea megyés püspöknek köszönhetően újraalakult a Nagyváradi Magyar Görög Katolikus Egyházközség, melynek egykoron temploma is létezett a vármegyeközpontban.Az ünnepséget a máriapócsi Hierotheosz Egyesület és a nagykárolyi Szent Teodóra Közösségi Központ rendezte, a Nemzeti Együttműködési Alap és a Bethlen Gábor Alap támogatásával.


Minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték- Semjén Zsolt Máriapócson

Minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték, ezért kötelessége mindenkinek a saját nemzete felemelkedését, fejlődését és gazdagodását szolgálni - jelentette ki Semjén Zsolt vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Máriapócson.

A miniszterelnök-helyettes a település várossá válásának huszadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen azt mondta, a máriapócsi görögkatolikus templomban lévő Szűz Mária-kegyképnél minden nemzet meghívást kap a testvériség megkötésére, még akkor is, ha a múltban konfliktusok terhelték kapcsolatukat.


Meghívó

A Hierotheosz Egyesület szervezésében 2013. november 16-án sportdélutánt és családi találkozót szervez, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Az esemény keretében pályára lép a Magyar Országgyűlés csapata, a helyi közéleti személyiségekből álló szatmári csapat, valamint a szatmári és magyarországi görögkatolikus papok csapata.

Helyszín: Hotel Rania sportpályája, Szatmárnémeti , Lucian Blaga súgárút

A mérkőzésekre helyi idő szerint 14 órától kerül sor.

16.30 – a mérkőzések befejeződése


Oldalak