Az önmagunkba vetett hit erősítése

A Hierotheosz Egyesület EFOP-1.2.1-15-2016-00724 azonosítószámú, „A család, mint megtartó erő – Védőháló a családokért Máriapócson és a Nyírségben” című projekt keretében 2018. július 31-én „Szülő akadémia, avagy hogyan legyünk boldog család” címen szerveztek egy napos lelki felkészítőt Máriapócson, melynek fő témája az önmagunkba vetett hit erősítése volt.
A lelki napot nem más tartotta, mint Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, aki több száz rászoruló, árva gyermeknek ad otthont Erdélyben. A testi táplálék mellett, a még fontosabb lelki táplálékot is igyekszik segítőivel megadni ezeknek a nehéz sorsú gyermekeknek.
Előadásának fő témája a remény, az önmagunkba vetett hit megerősítése volt. A mai ember nem tudja értékelni a körülötte lévő dolgokat (házastársát, gyermekét, munkáját) – nem hisz a dolgokban. Kányádi Sándort, Kossuth-díjas erdélyi magyar költőt, hozza példaként, aki 1912-ben született protestáns családban, és igen korán, 9 évesen, magára maradtak húgával Nagygalambfalván. Erdélyben hosszú éveken keresztül az állam a magyar oktatásra nem adott pénzt, mégis a sok nehézség ellenére Kányádi emberré tudott válni, mert hitt önmagában, hogy meg tudja csinálni. A magyar nép egyik példaképe lett.
Hiszek-e én a magam környezetében, önmagamban? Hiszek-e abban, hogy én is lehetek szent? Ha az ember hisz, akkor Isten tud csodát tenni. Az a gyermek, amelyik küzd, hisz magában, annak sokkal jobb eredményei lesznek az életben. Érdemes-e 2018-ban családot alapítani, gyermekeket vállalni? Egy statisztikai tanulmány szerint sajnos a Kárpát-medencében élő 40. évet betöltött férfiak 70%-nak nincs gyermeke.
Csaba atya záró szavaiban, azt az élő hitet kérte a Jóistentől minden résztvevőre, amelyik rávilágít arra, hogy érdemes élni és küzdeni.

Címkék: