A Lovagkirály című kötet második kiadása a Miniszterelnökség támogatásával, valamint a Kárpátok Eurorégióért Regionális Fejlesztési Közhasznú Egyesület, a Hierotheosz Egyesület és az Ung–Tisza–Szamos–Túr Határmenti Turisztikai és Természetvédelmi Egyesület és a Kolozsvári Iskola Alapítvány közreműködésével valósult meg, melynek bemutatóját ma tartották Budapesten.
Latorcai Csaba, a Miniszterelnök parlamenti államtitkára a Lovagkirály című kötet második kiadásának bemutatóján példaként említette, hogy Szent László Lengyelországban született, Erdély védőszentje, Zágrábban püspökséget alapított és Nyitrán halt meg.
Az államtitkár úgy vélte az, hogy a Lovagkirály című, Szent Lászlóról és a vele kapcsolatos magyar emlékekről szóló kötet megélte a második kiadást, azt bizonyítja, hogy a magyar nemzet lelkében milyen kultusza van Szent László királynak.
Rámutatott arra is, hogy bár Szent István királyt nevezzük az államalapítónak, de egészen Szent Lászlóig a magyar királyság tele volt belső feszültséggel, és kívülről is számos támadás érte.
– Merem állítani – mondta Latorcai Csaba –, hogy Szent Lászlóval zárult le az államalapítás folyamata, ugyanis a belső harcok okozta anarchiából megmentette a nemzetet, és hősiesen védte ország határait a külső támadásokkal szemben. Mindezekkel megteremtette a nemzet nyugodt fejlődésének a lehetőségét. Szent László a magyar egyház számára is maradandót alkotott: 1083-ban szentté avatta István királyt, a fiát Imre herceget és annak tanítóját, Gellért püspököt.
Szent László örökségének ápolását tekintve a feladatunk, hogy Európa és Magyarország előtt álló morális kihívásokat, biztonsági kihívásokat megfelelően kezeljük, adjunk ezekre határozott, egyértelmű válaszokat és így egy, a hitében és kultúrájában megerősödő magyar nemzetet tudunk átadni utódainknak, hogy az egyúttal garantálhassa Európa további ezeréves keresztény jövőjét
– fogalmazott Latorcai Csaba.
Hozzátette, Magyarország Alaptörvényének nemzeti hitvallásában kinyilvánították, hogy örökségünket, egyedülálló nyelvünket, a magyar kultúrát, a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeit ápoljuk és megóvjuk. Ez a meggyőződés vezeti a kormányt, amikor forrásokat biztosít a kulturális örökségünk ápolására és a nemzet határokon átívelő egyesítésére.
Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy Szent László a magyar történelem egyik legfontosabb személyisége volt.
Gór Csaba önkormányzati képviselő, a Fidesz választókerületi elnöke közölte, Szent László példájából okulva meg kell érteni, hogy jelenleg ugyanúgy a „saját országunk, a saját kultúránk, saját vallásunk függetlenségért harcolunk”.
Közép-Európa és Magyarország régóta nem tapasztalt biztonsági válsággal éli napjait, mindenki a bőrén érzi a háború, a szankciók és az energiaválság hatásait. Csak az nyújthat kapaszkodót, ha ragaszkodunk a magyarságunkhoz és keresztény gyökereinkhez
– mondta Gór Csaba.
A rendezvényen felszólalt Kelemen Hunor Románia miniszterelnök-helyettese, az RMDSZ elnöke, aki az alábbiakat mondta el előadásában: „Fontosnak tartottuk és fontosnak tartjuk, hogy ezt a legendát éltessük, és úgy vagyunk mi Erdélyben, hogy amikor helyzet van akkor eldöntünk dolgokat, elindítunk programokat, aztán ezek néha megfeneklenek, néha újabb sebességbe lehet kapcsolni őket.
Ugyanis elindítottunk az országos helyreállítási alapból egy olyan projektet, amelybe betettünk Erdélybe 15 turistacélpontot. Így aztán fel tudjuk újítani a szentjobbi apátságot a bihari földvárnak a felújítására, az agyagfalvi református templomnak a felújítására, a szacsvai református templom restaurálására és a bibarcfalvi református templomnak kélt értékes komponense van, és ide is tudunk jelentős forrásokat helyezni. Ezt a munkát folytatjuk és a következő években befejezzük ezt a munkát, és akkor majd ennek a könyvnek egy újabb kiadását a kiadó, a kiadó barátai, támogatói ismét napirendre tűzik, akkor talán már újabb és újabb adalékokkal újabb és újabb információkkaltudjuk bővíteni nemcsak ezt a legendakört, hanem annak a tárgyi leírását, a történethez, a művészettörténethez közvetlenül tartozó részeit is.”
Forrás: https://magyarnemzet.hu/kultura/2022/11/bemutattak-a-lovagkiraly-cimu-kotet-masodik-kiadasat
Ajánljuk figyelmébe az alábbi rövid videóösszeállításokat a rendezvényről:
RMDSZ.ro:https://rmdsz.ro/aktualis/video/Budapesten-mutattuk-be-a-Lovagkiraly-kotet-masodik-kiadasat
Kölcsey TV: https://kolcseytv.hu/civil-osszefogas/