Beszélgetés Gurmai Beátával

Beszélgetés Gurmai Beátával

2019 augusztus 26
Beszélgetés Gurmai Beátával A Hierotheosz Egyesület EFOP-1.2.1-15-2016-00724 azonosítószámú, „A család, mint megtartó erő – Védőháló a családokért Máriapócson és a Nyírségben” című projekt keretében 2019. augusztus 23-án „Szülő akadémia avagy hogyan legyünk boldog család” címen szerveztek egy napos lelki felkészítőt Máriapócson. Az előadó Gurmai Beáta volt, 4 gyermekes édesanya, a Borka könyve mesekönyv írója, valamint a „Hozzuk divatba a családot!” program kidolgozója. Ezen a szülő akadémián ennek a mesekönyvnek az előzményét, tartalmát, mondanivalóját, hatását ismerhettük meg. A mesekönyv 2015-ben jelent meg, amely a gyerekek számára mutatja meg a család felépítését, a rokonvilág összefüggéseit, sőt még némi illemtannal is megismerteti a kicsiket. Az egész mesekönyv sorozat előzménye egy rajzfilm volt, a Borka és a varázsruha című sorozat pilote epizódja: A veszekedős szülők, melynek Beáta írta a forgatókönyvét és társrendezője is volt. Ugyan ez nem egy szakkönyv, „csak” egy mesekönyv, viszont nagyon fontos témákat vetett fel a szülőkben, amelyeket lehetőség volt most átbeszélni az előadóval, tapasztalatokat cserélni. A felbomlott nagycsaládok és a csonkacsaládok korában sokszor hiányoznak a jó családi minták. Ennek következménye, hogy főzni, szeretni, gyereket nevelni is könyvekből, internetről tanulunk. Nem baj, valahol el kell kezdenünk. És mi más lehetne szebb annál, mint a gyerekeinkkel játékosan tanulni „családul”. Szülővé válva sok mindenre lehetőséget kapunk, hogy átgondoljuk, régi-új alapokra helyezzük családi kapcsolatainkat. Nem baj, ha nem tökéletesek. Felidézhetjük gyerekeink számára családi történeteinket, elővehetjük családi ereklyéinket, mert ezek a tárgyak és történetek összekötnek és gazdagítanak bennünket. Ha szülővé válva, a hétköznapok, ünnepnapok, közösen átélt örömök és bánatok színes fonalából erősre szőjük saját családunk szövetét, belehímezve az új, saját mintákat, akkor esélyünk lesz arra, hogy a gyerekeinket magabiztosabbá, boldogabbá tegyük.
Hierotheosz egyesület
Hírlevél feliratkozás
Regisztráljon hírlevelünkre!
Magyarország címere
Ebben a munkánkban pártfogását kértük és az Egyesület névadójává választottuk, a X-XI. század forulóján élt Szent Hierotheosz atyát, aki Türkia metropolitájaként az első hittérítő volt a magyarok között a Kárpát-medencében. Szent Hierotheosz metropolita missziós lelkülete, buzgósága a hitben és a kultúra iránti szeretete a XXI. század embere számára is példa lehet.
Hierotheosz Egyesület
Támogatóink