Családi hétvége a Hierotheosz Egyesülettel

Családi hétvége a Hierotheosz Egyesülettel

2018 június 19
A Hierotheosz Egyesület EFOP-1.2.1-15-2016-00724 azonosítószámú, „A család, mint megtartó erő – Védőháló a családokért Máriapócson és a Nyírségben” című projekt keretében 2018. június 15-17-e között Családi hétvégét szervezett Debrecenben. A hétvégén a szervezők kicsikre és nagyokra egyaránt gondoltak. Míg a felnőttek egy mentálhigiénés szakembertől „Egymásra és Istenre hangolva” címmel hallhattak előadást, addig a gyermekeket kézműves foglalkozásokkal, társasjátékozással, rajzfilm vetítéssel kötötték le a szervezők. A hétvége csúcspontja a közös strandolás volt a Kerekestelepi Fürdőn, ahol az esős idő ellenére is sokan választották a termálmedencék adta lehetőségeket. Emellett lehetett még focizni, röplabdázni, valamint a gyerekek birtokba vehették a játszóteret is. A fürdőzés után a kemping területén egy finom grillvacsora koronázta meg ezt a közös együttlétet. A hétvége zárásaként a családok vasárnap délelőtt Szent Liturgián vettek részt.
Hierotheosz egyesület
Hírlevél feliratkozás
Regisztráljon hírlevelünkre!
Magyarország címere
Ebben a munkánkban pártfogását kértük és az Egyesület névadójává választottuk, a X-XI. század forulóján élt Szent Hierotheosz atyát, aki Türkia metropolitájaként az első hittérítő volt a magyarok között a Kárpát-medencében. Szent Hierotheosz metropolita missziós lelkülete, buzgósága a hitben és a kultúra iránti szeretete a XXI. század embere számára is példa lehet.
Hierotheosz Egyesület
Támogatóink