Családi hétvége Tuzséron

Családi hétvége Tuzséron

2018 július 10
Családi hétvége Tuzséron A Hierotheosz Egyesület EFOP-1.2.1-15-2016-00724 azonosítószámú, „A család, mint megtartó erő – Védőháló a családokért Máriapócson és a Nyírségben” című projekt keretében 2018. július 5-7-e között Családi hétvégét szervezett Tuzséron, a Kálonga-tanyán, ahol a pálinkaturizmus megismertetése és elfogadtatása céljából pályázati támogatásból 2015-ben a kóstolóház mellé szálláshelyeket is alakítottak ki. Csütörtökön 16 órától folyamatosan érkeztek a családok a tanyára, ahol a rönkházak elfoglalása után egy finom vacsora várta a résztvevőket. Az este folyamán az ismerkedésé volt a főszerep. Míg a gyerekek felfedezték a hely adta szórakozási lehetőségeket, addig a felnőttek beszélgettek, társasjátékoztak. Pénteken délelőtt, akit érdekelt egy előadást hallgathatott meg a család fontosságáról. Ebéd után lehetőség volt a Tuzséri Pálinka Manufaktúrában egy pálinkakóstolással egybekötött üzemlátogatásra. A felnőttek megkóstolhatták többek között a díjnyertes jonatánalma-pálinkát is. A vidáman elfogyasztott vacsora után a családok – elsősorban a gyermekek – birtokba vették a kültéri székelydézsát, a felnőtteknek pedig a szaunában lazíthattak. A szombati nap Szent Liturgiával majd egy közös ebéddel zárult.
Hierotheosz egyesület
Hírlevél feliratkozás
Regisztráljon hírlevelünkre!
Magyarország címere
Ebben a munkánkban pártfogását kértük és az Egyesület névadójává választottuk, a X-XI. század forulóján élt Szent Hierotheosz atyát, aki Türkia metropolitájaként az első hittérítő volt a magyarok között a Kárpát-medencében. Szent Hierotheosz metropolita missziós lelkülete, buzgósága a hitben és a kultúra iránti szeretete a XXI. század embere számára is példa lehet.
Hierotheosz Egyesület
Támogatóink