A Hierotheosz Egyesület alakulása, 2011 óta saját küldetésének érzi a Kárpát-Medencében megjeleníteni a görögkatolikus egyház által képviselt értékeket, különösen is a társadalom és a közéletiség színterén. Ennek jegyében felkarol minden olyan kezdeményezést, tábort, találkozót, összejövetelt, vagy éppen személyeket, akik saját felelősségteljes küldetésüknek érzik a leginkább hátrányos helyzetű embertársaink támogatását, felkarolását, segítését. Ez jelenthet szellemi, anyagi és egyéb segítségnyújtást. A 2015. évben a Magyarországon élő görögkatolikusok különös, jubileumi esztendőt tartanak, hiszen a számunkra oly fontos, lelki és szellemi töltekezésünket szolgáló máriapócsi nemzeti kegyhely születésének 300. évfordulóját tartjuk, mely az év második felében számos találkozót, konferenciát, lelkigyakorlatot ölel át. Szeretnénk ezeknek a rendezvényeknek a támogatásával számos, igazán rászorult embertársunknak lehetővé tenni a „jubileumi év” programjaiba való bekapcsolódás lehetőségét minél szélesebb körben biztosítani. Emellett Egyesületünk ebben az évben kiemelt feladatának tekinti a kárpátaljai Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet és a Görögkör támogatását, ezen civil szervezetek nyári és őszi rendezvényeinek megsegítését. A feladatvégzéséhez a Nemzeti Együttműködési Alaptól 3 000 000 Ft támogatást nyert el.