Esztétikai továbbképzés - Szent Efrém napokat tartottak Nyíregyházán

Esztétikai továbbképzés - Szent Efrém napokat tartottak Nyíregyházán

2014 február 11
Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök szavait idézve valóban esztétikai továbbképzésben lehetett része annak, aki 2014. január 24. és 26. között Nyíregyházán bekapcsolódott a Szent Efrém Napok programsorozatba, hiszen megtapasztalhatták a szépségnek azt a fogalmát, mely nem csupán a művészet, hanem a teremtett világ szépségét is megcsillantja számunkra, s mely szépség Isten lényegéből is felfed valami olyat, mely által közelebb kerülhetünk hozzá. A három nap során az érdeklődők koncertek és előadások alkalmával megismerkedhettek a görög-bizánci művészet kincseivel, legfőképp liturgikus dallamvilágával, melyben olyan neves előadók segítettek, mint a Szent Efrém Férfikar, a világszerte elismert népdalénekes, Sebestyén Márta, az Athénból érkezett liturgikus énekes, Nektaria Karantzi, a legkiemelkedőbb Szent Efrém kutató, Manel Nin, valamint a magyarországi görögkatolikus művészettörténet egyik legjelentősebb ismerője, dr.Terdik Szilveszer. Mindezek mellett a résztvevők megtekinthették a bibliai Dániel próféta megzenésített és színpadra állított történetét, illetve a Csobános Együttessel kipróbálhatták a moldvai táncokat is. A Szent Efrém Napok zárásaként a Szent Miklós görögkatolikus társszékesegyházban vasárnap Kocsis Fülöp püspök mutatott be Szent Liturgiát, melyen Nektaria Karantzi és a Szent Efrém Férfikar is közreműködött. Az eseményhez kapcsolódó videót az alábbi linken megtekintheti: http://www.youtube.com/watch?v=81JzpmBb0iA forrás: gorogkatolikus.hu
Hierotheosz egyesület
Hírlevél feliratkozás
Regisztráljon hírlevelünkre!
Magyarország címere
Ebben a munkánkban pártfogását kértük és az Egyesület névadójává választottuk, a X-XI. század forulóján élt Szent Hierotheosz atyát, aki Türkia metropolitájaként az első hittérítő volt a magyarok között a Kárpát-medencében. Szent Hierotheosz metropolita missziós lelkülete, buzgósága a hitben és a kultúra iránti szeretete a XXI. század embere számára is példa lehet.
Hierotheosz Egyesület
Támogatóink