Isten pénze – Musical a Szent Atanáz főiskolán

Isten pénze – Musical a Szent Atanáz főiskolán

2013 december 28
Csodálatos színházi élményben volt részük azoknak, akik december 20-án a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán megtekintették az Isten pénze című musicalt. Zene, tánc, remek rendezői és színészi játék repítette el a nézőket a 19. századi Londonba, ahol a történet játszódik. A darab főhőse az öregedő Ebenézer Schrooge, önző, kapzsi, megkeseredett ember. A történet időpontja karácsony, illetve több karácsony is, hiszen hősünket halott üzlettársának szelleme ekkor látogatja meg, és időutazásra invitálja életének korábbi szentestéire. Schrooge múltbéli karácsonyai filmként peregnek le szemei előtt, és emlékeiben kalandozva eszébe jut, hogy mennyivel gazdagabb volt, amikor még nem a pénz volt az egyetlen érték, amiért lelkesedni tudott. Az előadást nagy érdeklődés övezte, a több mint kétszáz férőhelyes nézőtér egészen megtelt. Az aulában kihelyezésre került egy adományláda, amelyben az előadás alatt 40500 Ft került, amit a társulat a Damaszkuszi Szent János Önképző Kör javára ajánlott föl, ami a Szeminárium kulturális életéért felelős. A társulat nagy köszönettel fordul a Barankovics Alapítvány, a Hierotheosz Egyesület, a Móricz Zsigmond Színház és a Mandala Dalszínház felé, akik támogatásával megvalósulhatott az előadás. Köszönjük a rendezőnek, s a szereplőknek a sok munkát, a színvonalas előadást, s azt, hogy kiemelt szerepet játszottak a nézők karácsonyra való felkészülésében. Video: http://www.youtube.com/watch?v=kRPvE5t8MRg http://www.youtube.com/watch?v=67nMVr71saU Forrás: gorogkatolikus.hu
Hierotheosz egyesület
Hírlevél feliratkozás
Regisztráljon hírlevelünkre!
Magyarország címere
Ebben a munkánkban pártfogását kértük és az Egyesület névadójává választottuk, a X-XI. század forulóján élt Szent Hierotheosz atyát, aki Türkia metropolitájaként az első hittérítő volt a magyarok között a Kárpát-medencében. Szent Hierotheosz metropolita missziós lelkülete, buzgósága a hitben és a kultúra iránti szeretete a XXI. század embere számára is példa lehet.
Hierotheosz Egyesület
Támogatóink