Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök személyesen köszöntötte Ferenc pápát

Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök személyesen köszöntötte Ferenc pápát

2014 október 02
A szerda délelőtti általános kihallgatást követően a görögkatolikus főpásztor gyűrűcsókra járulhatott Ferenc pápa elé. A nagy ajándékként megélt alkalom lehetővé tette, hogy Kocsis Fülöp püspök 33 csomóból álló csotkit, azaz keleti imaláncot nyújthasson át a Szentatyának, amelyet a dámóci szerzetesnők készítettek a pápának. A hajdúdorogi megyéspüspök egyben tolmácsolta két argentin szerzetes üdvözletét is, akik a dámócihoz hasonló közösségben élnek, és akiket Ferenc pápa személyesen is jól ismer, sőt, azt gondolta, hogy ők is részt vettek a Szent Péter téren, az általános kihallgatáson. Kocsis Fülöp püspök a stúdióbeszélgetésben szól még a jövőre esedékes centenáris ünnepségről, amely március 24-én kezdődik, és amely a máriapócsi kegykép első könnyezésének 300. évfordulójára emlékezik. Vatikáni Rádió
Hierotheosz egyesület
Hírlevél feliratkozás
Regisztráljon hírlevelünkre!
Magyarország címere
Ebben a munkánkban pártfogását kértük és az Egyesület névadójává választottuk, a X-XI. század forulóján élt Szent Hierotheosz atyát, aki Türkia metropolitájaként az első hittérítő volt a magyarok között a Kárpát-medencében. Szent Hierotheosz metropolita missziós lelkülete, buzgósága a hitben és a kultúra iránti szeretete a XXI. század embere számára is példa lehet.
Hierotheosz Egyesület
Támogatóink