Konferencia Nyíregyházán

Konferencia Nyíregyházán

2018 november 05
A Hierotheosz Egyesület és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat “EFOP-5.2.2-17-2017-00133 – Örökség, ami összeköt – Szent László emlékezete Közép-Európában” program keretében konferenciát szervezett Nyíregyházán a Megyeháza Dísztermében 2018. október 30-án. A rendezvényt Szabó István, a Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg köszöntő beszédével, a konferenciát Obbágy Vera, a project szakmai vezetője moderálta. A rendezvény első előadója Dr. Kollár Tibor tudományszervező, a Magyar Köztársaság Ezüst érdemkereszt kitüntetettje, a Középkori egyházi építészet Szatmárban, a Középkori templomok a Tiszától a Kárpátokig és a Művészet és vallás a Felső-Tisza-vidéken című kötetek szerkesztője volt, előadásában a középkori Magyarország különböző Szent-László-legenda ábrázolásait mutatta be képekkel is illusztrálva. Ezután Fazakas Szabolcs, a Szent László Kárpát-medencei Legendáriumának és a Székelyföldi Legendáriumnak az ötletgazdája és megvalósítója mutatta be eddigi és jelenlegi tevékenységüket, illetve jövőbeli konkrét terveiket különböző kisfilmekkel és nagysikerű, a kerlési csatát feldolgozó animációs rajzfilmük bemutatásával. A rendezvény harmadik előadója Popovics Béla főiskolai tanár és helytörténész volt Kárpátaljáról, aki nagyon átfogó, a Kárpátok alját bemutató, a Szent László emlékeket kiemelő művelődéstörténeti előadásával és gyönyörű fényképeivel gazdagította a konferenciát. A rendezvényt Gyöngyössy János, székelyudvarhelyi történeti grafikus zárta nagyon érdekes, saját Szent László-ábrázolásokon alapuló grafikáit is bemutató előadásával.
Hierotheosz egyesület
Hírlevél feliratkozás
Regisztráljon hírlevelünkre!
Magyarország címere
Ebben a munkánkban pártfogását kértük és az Egyesület névadójává választottuk, a X-XI. század forulóján élt Szent Hierotheosz atyát, aki Türkia metropolitájaként az első hittérítő volt a magyarok között a Kárpát-medencében. Szent Hierotheosz metropolita missziós lelkülete, buzgósága a hitben és a kultúra iránti szeretete a XXI. század embere számára is példa lehet.
Hierotheosz Egyesület
Támogatóink