Lovagkirály című könyv ünnepélyes bemutatója

Lovagkirály című könyv ünnepélyes bemutatója

2019 október 02
A Hierotheosz Egyesület és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat az „EFOP-5.2.2-17-2017-00133 – Örökség, ami összeköt – Szent László emlékezete Közép-Európában” című pályázat keretében, a kolozsvári Iskola Alapítvánnyal partnerségben konferenciát és vándorkiállítás megnyitót szervezett A rendezvény keretében sor került a Lovagkirály című könyv ünnepélyes bemutatójára is. A rendezvényen köszöntőt mondott többek között Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke és Kiss András, a Hierotheosz Egyesület főtitkára. A Lovagkirály című szakmai kötetet Isó M. Emese művészettörténész, a kötet szerkesztője mutatta be Védeni, ápolni, megtartani című előadásának keretében. Ezután került sor Dr. Kollár Tibor kutató Szent László-kutatás – Új eredmények és távlatok című előadására. Végezetül Dr. Jánó Mihály művészettörténész, a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat tagja Szent László a hitvalló lovagkirály című előadását hallgathatták meg a konferencia résztvevői.
Hierotheosz egyesület
Hírlevél feliratkozás
Regisztráljon hírlevelünkre!
Magyarország címere
Ebben a munkánkban pártfogását kértük és az Egyesület névadójává választottuk, a X-XI. század forulóján élt Szent Hierotheosz atyát, aki Türkia metropolitájaként az első hittérítő volt a magyarok között a Kárpát-medencében. Szent Hierotheosz metropolita missziós lelkülete, buzgósága a hitben és a kultúra iránti szeretete a XXI. század embere számára is példa lehet.
Hierotheosz Egyesület
Támogatóink