Egyesületünk 2013. évi tevékenységeihez és feladatvégzéséhez a Nemzeti Együttműködési Alaptól 3 934 700 Ft támogatást nyert el. A Hierotheosz Egyesület 2011-ben jött létre, elsősorban azzal a céllal, hogy a magyarországi görögkatolikus közösségekben a közéletiség szerepét erősítve, felhívva az emberek figyelmét a görögkatolikus hagyományokban rejlő értékekre. Ennek a célkitűzésnek folyamatos elérésében tevékenykedett 2013-ban is. Köszönhető ez a Nemzeti Együttműködési Alaptól elnyert működési és szakmai támogatásnak, ill. a tagjaink és pártoló tagjaink nagylelkű adományainak. 2013-ban az elmúlt évben kialakított „Hierotheosz pontok” folytatásaként, talán legnagyobb eredményként Máriapócson és Hajdúdorogon (a görögkatolikusság szempontjából két kiemelkedő településen) sikerült létrehoznunk egy-egy kis irodát (bérlemény) és mindkét helyen megbízással foglalkoztatott munkatársunk volt. Őket is segítette a „kulturális közfoglalkozatásba” bekapcsolódva egyéb munkatársaink és önkénteseink. Az ő munkájuk nagyban segítette az Egyesület szolgálat, célkitűzéseinek elérését. Szervezőik és lebonyolítóik voltak a különböző programjainknak, rendezvényeinknek, melyeken sikerült alapvető céljainkat eredményesen bonyolítani: a görögkatolikus kultúra és hit hagyományainak értékét bemutatni, közösségeinket megismertetni, a kis településeken élőket a megmaradásban segíteni. Így végeztünk értékmentő rendezvényeket, hangversenyeket, elsődlegesen a szakmai programunk keretében, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Nyíregyházán, Hajdúdorogon, támogattunk kisebb rendezvényeket (mint társszervezők) Budapesten, Tégláson, Anarcson, Urán. Ezekhez a megjelenésekhez készítettünk szórólapokat, molinókat, plakátokat, ill. a NEA támogatásból egyesületi tagjaink, munkatársaink és önkénteseink eljutottak ezekre a rendezvényekre. Talán a legemlékezetesebb esemény az a konferencia, csapaépítés- és erősítés, melyet a támogatási időszak végén, egy kétnapos rendezvény keretében Máriapócson tartottunk: „Hittel az emberek előtt” címmel. Lehetőségünk adódott Egyesületünk belső kohéziójának erősítésére és legkülönbözőbb tapasztalatok begyűjtésére. A támogatás egy részéből 4 db hordozható számítógépet vásároltunk, mellyel munkatársaink a hétköznapi munkavégzését erősítettük.