
Párterápiás hétvége
2018 február 06
A Hierotheosz Egyesület EFOP-1.2.1-15-2016-00724 azonosítószámú, „A család, mint megtartó erő – Védőháló a családokért Máriapócson és a Nyírségben” című projekt keretében 2018. február 3-4-én Párterápiás hétvégét szerveztek Máriapócson.
A hétvégét az E.N.D. (Együtt Nagyasszonyunk Dicsőségére) katolikus házastársi mozgalom tagjai tartották, akik részletesen bemutatták ennek a katolikus házastársi közösségnek a működését, jelentőségét. A mozgalom 1939-ben indult el, néhány baráti házaspárnak abból a felismeréséből született, hogy házasságban élni nem éppen könnyű dolog, keresztény házasságban pedig pláne nem egyszerű – hiszen amilyen nagy a kegyelmi ajándék, amelyet a házasság szentségében kapunk, olyan nagy a misszió is: fáklyaként égni a világban, a házaspár szerelme, szeretete által megmutatni, átragyogtatni valamit Isten szeretetéből. Ez sokszor nagyon messze van a hétköznapok valóságától. Ezért ez a néhány házaspár úgy gondolta, ha megosztják nehézségeiket, kérdéseiket, gondjaikat, örömeiket, ha közösen elmélkednek a házasságról, közösséget alkotnak, ahol megtapasztalhatják az igazi felebaráti szeretetet, egymás segítését, könnyebben haladhatnak az életszentség útján. Hogyan is működik? Az E.N.D-nek van egy sajátos pedagógiája, ami sarkalatos pontokon alapszik: személyes ima, házastársi ima, családi ima, szülök külön-külön imája a gyermekekkel, Szentírás-olvasás, éves lelkigyakorlat, havi házastársi mély beszélgetések („éberség órája”), amelyeket, a mai rohanó világban nehéz megtenni, de ez a mozgalom úgymond „kikényszeríti”.
Vannak bizonyos életszabályok, amiket önmaguk és a párjuk felé meg lehet hozni a tagoknak, célkitűzések megfogalmazása, fejlődés önmaguk és egymás megismerésében. A találkozások lényege, hogy papi vezetés mellett, témafüzet szerint átbeszélik a felmerült kérdéseket, ezek hogyan vannak jelen az életükben, megosztják a tapasztalataikat, célokat tűznek ki, megosztják érzéseiket, együtt imádkoznak.
A közösség mindenki előtt nyitva áll, akik komolyan akarják venni házasságuk szentségét.