Szent Efrém-napok 2016

Szent Efrém-napok 2016

2016 február 02
A Görögkatolikus Metropólia 2016-ban immár harmadik alkalommal keltette életre a Szent Efrém-napok elnevezésű rendezvényét, amelynek során, névadójához híven – akit már kortársai a „Szentlélek hárfája” megtisztelő címmel illettek, és feljegyezték, hogy énekei, himnuszai sok embert vezettek vissza az „igaz útra” – színes zenei és szellemi feltöltődést ígérő programokkal várta az egyházi zene iránt érdeklődő közönséget. A két napos rendezvény Debrecenben kezdődött, ahol Kocsis Fülöp metropolita ünnepélyes vecsernyét végzett a görögkatolikus főszékesegyházban. Este 19.00 órától különleges élményben részesültek akik meghallgatták a Lautitia gyermekkar és a Munkácsi fiúkórus angyali énekét. Másnap a „három szent főpap” bizánci ünnepén, Nyíregyházán a Szent Miklós-székesegyházban, Kocsis Fülöp metropolita diakonussá szentelte Boros András tanulmányvégzett papnövendéket. Ezután az örömteli esemény után folytatódott a „Szent szöveg – szent zene” elnevezésű konferencia a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán. Az érdeklődő közönség dr. Déri Balázs, dr. Kajtár Edvárd atya és Dr. Bubnó Tamás vitaindító gondolataival lett gazdagabb. A délután újabb zenei eseménnyel folytatódott, a Szent Atanáz kórus, és a Glória kicsinyek kórusa előadásában elhangzott a Dániel-Játék, ami egy középkori liturgikus drámajáték. Végezetül a Szent Efrém-nap zárásaként a debreceni Lautitia kamarakórus és a Munkácsi fiúkórus adott nagysikerű koncertet. A rendezvény egyik támogatója a Hierotheosz Egyesület volt.
Hierotheosz egyesület
Hírlevél feliratkozás
Regisztráljon hírlevelünkre!
Magyarország címere
Ebben a munkánkban pártfogását kértük és az Egyesület névadójává választottuk, a X-XI. század forulóján élt Szent Hierotheosz atyát, aki Türkia metropolitájaként az első hittérítő volt a magyarok között a Kárpát-medencében. Szent Hierotheosz metropolita missziós lelkülete, buzgósága a hitben és a kultúra iránti szeretete a XXI. század embere számára is példa lehet.
Hierotheosz Egyesület
Támogatóink