Szocska A. Ábel OSBM szerzetes atya a Nyíregyházi Egyházmegye új apostoli adminisztrátora

Szocska A. Ábel OSBM szerzetes atya a Nyíregyházi Egyházmegye új apostoli adminisztrátora

2015 november 02
Szocska A. Ábel OSBM szerzetespap 1972. szeptember 24-én született a kárpátaljai Nagyszőlősön. 1995-ben lépett be a Nagy Szent Bazil Rendbe. Az elöljárói által előírt tanulmányok befejeztével 2001. június 20-án örökfogadalmat tett, majd szeptember 30-án áldozópappá szentelte dr. Keresztes Szilárd hajdúdorogi megyéspüspök. 2001 és 2008 között először a Budapest-Kispesti Görögkatolikus Egyházközség helyettes lelkésze lett (2001–2002), később parókusa (2004–2008). 2008-ban a bazilita atyák megválasztották négy évre a Nagy Szent Bazil Rend Máriapócsi Tartományának tartományfőnökévé. Máriapócsi aktív tevékenységének elismeréseképpen Kocsis Fülöp püspök 2009-ben kinevezte a Máriapócsi Görögkatolikus Egyházközség parókusává. (E feladatkörét 2011-ig látta el.) 2012. július 1. és 2013. május 31. között a Miskolci Apostoli Exarchátusban ökonómusként szolgált, majd 2014. szeptember 8-tól első helynökként. Közben rendi elöljáróinak kérésére néhány hónapot az Amerikai Egyesült Államokban töltött, hogy segítse a matawani magyar baziliták ügyeinek intézését. Az amerikai vízumra várakozás időszakában cigánypasztorációval foglalkozott a Kántorjánosi Görögkatolikus Cigányegyházközségben. 2015-ben a Miskolci Apostoli Exarchátus egyházmegyei rangra emelése után is folytatta Atanáz püspök mellett első helynöki munkáját. 2015. október 31-én Őszentsége Ferenc pápa kinevezte a Nyíregyházi Egyházmegye „sede vacante” apostoli adminisztrátorává, püspöki karakter nélkül, de a Hierarchák Tanácsában való részvételi joggal. Beiktatása a nyíregyházi Szent Miklós Székesegyházban a december 12-én 10 órakor kezdődő Szent Liturgia keretében történik. Isten éltesse Ábel atyát, az újonnan kinevezett apostoli adminisztrátort!
Hierotheosz egyesület
Hírlevél feliratkozás
Regisztráljon hírlevelünkre!
Magyarország címere
Ebben a munkánkban pártfogását kértük és az Egyesület névadójává választottuk, a X-XI. század forulóján élt Szent Hierotheosz atyát, aki Türkia metropolitájaként az első hittérítő volt a magyarok között a Kárpát-medencében. Szent Hierotheosz metropolita missziós lelkülete, buzgósága a hitben és a kultúra iránti szeretete a XXI. század embere számára is példa lehet.
Hierotheosz Egyesület
Támogatóink