Tábor Máriapócson - E.V.I. 2014

Tábor Máriapócson - E.V.I. 2014

2014 június 14
A Hierotheosz Egyesület nyertes pályázatának köszönhetően lehetőség nyílt a Darányi Ignác Terv keretén belül, egy három egységből álló táboroztatást megvalósítani a Máriapócsi Lelkigyakorlatos- és Zarándokházban. A tábor elnevezése E.V.I. 2014., mely mozaikszó az Egészséges Vallásos Ifjúság rövidítése. Nevében benne van célja is: felhívni a résztvevők figyelmét a testi-, lelki-, környezeti egészség egységére és ennek fontosságára. A Máriapócsra érkező gyerekek, fiatalok érdekes előadások és kirándulások segítségével ismerkedhetnek a minket körülvevő világgal és önmagukkal. A szervezők bíznak benne, hogy ez a néhány napos program szórakoztatni, elgondolkodtatni és tanítani fogja az ifjúságot. A következő tábor időpontja 2014. június 15-től , 21-ig tart és a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat lakásotthonos gyermekei , fiataljai vesznek részt a programon.
Hierotheosz egyesület
Hírlevél feliratkozás
Regisztráljon hírlevelünkre!
Magyarország címere
Ebben a munkánkban pártfogását kértük és az Egyesület névadójává választottuk, a X-XI. század forulóján élt Szent Hierotheosz atyát, aki Türkia metropolitájaként az első hittérítő volt a magyarok között a Kárpát-medencében. Szent Hierotheosz metropolita missziós lelkülete, buzgósága a hitben és a kultúra iránti szeretete a XXI. század embere számára is példa lehet.
Hierotheosz Egyesület
Támogatóink