Zarándoklat a békéért

Zarándoklat a békéért

2023 október 04

Mindössze néhány fáklyával, de nagy elszánással indult el Máriapócsra az a csoport, amelynek célja az volt, hogy imádsággal kísért zarándoklatukkal felhívják a figyelmet a béke fontosságára. A KDNP mátészalkai csoportjához köthető kezdeményezéshez sokan csatlakoztak a környező településekről.

A helyi kereszténydemokrata szervezet kezdeményezésére szeptember utolsó hétvégéjén csaknem 130 ember indult el, hogy Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök lelki vezetésével gyalogosan megtegyék azt a negyven kilométeres utat, mely összeköti Mátészalkát Máriapóccsal. A zarándokokhoz már induláskor kárpátaljai fiatalok is csatlakoztak, és a menet létszáma fokozatosan növekedett az egyes megállóhelyeknél.

A szervezők célja egyrészt az volt, hogy az ima erejére és a krisztusi béke fontosságára felhívják a figyelmet, de a résztvevők emellett lelki gazdagodást, megerősödést is bátran remélhettek. Az éjféli indulás előtt Hanusi Péter polgármester köszöntötte a megjelenteket és jó házigazdaként útravalóval kínálta a gyalogosokat.

Zarandoklat_a_bekeert_74.jpg (239 KB)

Az éjszaka sötétségéből, mindössze néhány fáklya fényével kísérve kezdődött meg a zarándoklás a nemzeti kegyhelyre.

A Krisztustól kapott béke sokkalta nagyobb, mint a béke, amit két ember vagy nagyhatalom egymás között megköthet. Krisztus békéje elkísér egy életen át, minden körülmények között, mert ez a szív békéje

– idézte a főpásztort a kezdeményezésről beszámoló nyíregyházi görögkatolikus egyházi portál. Szocska A. Ábel zarándoktársainak azt kívánta, hogy Jézussal együtt haladva erre a békére tegyenek szert.

Zarandoklat_a_bekeert_62.jpg (259 KB)

A zarándoklat egy szakaszán a menettel tartottak Seszták Miklós és Simon Miklós országgyűlési képviselők, valamint Kiss András a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei közgyűlés tagja is.

Különleges volt az ökumenikus szemlélet is, amit út közben a résztvevők megtapasztalhattak. A három megálló alatt a helyi református, római katolikus és görögkatolikus atyák tanításai felüdítő lelki útravalóval szolgáltak, míg a helyi szervezők a testi felfrissülést készítették elő nagy gondossággal.

Zarandoklat_a_bekeert_19.jpg (288 KB)

Végül több mint 200-an vonultak be Máriapócsra, közöttük Mátészalkáról 58, majd Nyírbátortól további 30 olyan kárpátaljai fiatal, akik azért nem térhetnek haza, mert azonnal besoroznák őket. "Az ő jelenlétük különösen megható és felemelő volt" - nyilatkozta Hanusi Péter polgármester a kdnp-hu-nak.

Zarandoklat_a_bekeert_23.jpg (407 KB)

Forrás: https://kdnp.hu/hirek/zarandoklat-bekeert

Hierotheosz egyesület
Hírlevél feliratkozás
Regisztráljon hírlevelünkre!
Magyarország címere
Ebben a munkánkban pártfogását kértük és az Egyesület névadójává választottuk, a X-XI. század forulóján élt Szent Hierotheosz atyát, aki Türkia metropolitájaként az első hittérítő volt a magyarok között a Kárpát-medencében. Szent Hierotheosz metropolita missziós lelkülete, buzgósága a hitben és a kultúra iránti szeretete a XXI. század embere számára is példa lehet.
Hierotheosz Egyesület
Támogatóink